""

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke annak ellenére is pozitív mérleget vont, hogy több mérkőzés helyszínén – igaz, a stadionokon kívül – utcai zavargások, tüntetések zajlottak a torna idején.

"Amikor ez a torna elkezdődött, volt némi bizonytalanság a tekintetben, hogy hova vezetnek a társadalmi megmozdulások. Örülök, hogy végül pozitív mérleget vonhatunk, mégpedig azzal a benyomással, hogy a zavargások valamennyi időre nyugvópontra jutottak, és egy rendkívüli eseménynek adták át a teret" – utalt a sportvezető a vasárnap esti döntőre.

A házigazda brazilok sikerével véget érő viadal alatt a tüntetők számos helyszínen kifejezték nemtetszésüket. A százezreket megmozgató, országossá terebélyesedett tüntetések egyik célja a tömegközlekedés olcsóbbá tétele volt, de a korrupció, a rossz minőségű közszolgáltatások és a kormányzati túlköltekezés ellen is tiltakoztak az emberek, többek között a jövő évi labdarúgó-világbajnokságra fordított összegeket felemlegetve.

"A futball összehozza az embereket stadionon belül és azon kívül is, biztos vagyok benne, hogy jövőre itt csodálatos világbajnokságunk lesz" – tette hozzá a FIFA első embere. Szerinte azt nem lehet elvárni, hogy egy ilyen esemény megrendezése mindenkit örömmel töltsön el.

Minden a Konföderációs Kupáról itt!